Szoft tenisz

tenisz × egy új szinten

A szoft tenisz egy japán eredetű játék, amit ma az egész világon játszanak. A felfújható puha gumilabda miatt speciális ütőket (félúton a normál tenisz és squash ütő között) igényel; ezek csak a sportágra jellemző ütéseket tesznek lehetővé. A rövid meccsek miatt a tenisznél is intenzívebb koncentrációt igényel. Amatőrként és profiként is remek szórakozás.

A szoft tenisz – ahogyan neve is sejteti - laikus szemmel nézve nem sokban tér el a tenisztől; hálóval elválasztott, szabvány teniszpályán, ütővel, labdával űzött sport, egy játék négy pontig tart, a játékokat két pont különbséggel kell megnyerni. A szabályok, illetve a célok egyezésén túl azonban egy teljesen új sportág bukkan elő…

Mi sem példázza azt jobban, hogy, bár minden teniszező tud alapszinten szoft teniszt játszani, a „született” szoft teniszezők már nem tudnák ezt fordítva megtenni. Bár nem is nagyon akarják: csak Japánban 5 millió ember űzi ezt a sportágat. Ott tudniillik kötelező iskolai tantárgy a baseball, a futball és a karate mellett.

A szabvány 23,77 méter hosszú és 8,23 méter széles derékszögű négyszög teniszpálya még könnyen megmagyarázható lehetne, hiszen nem kifejezetten könnyíti meg egy „új” sportág terjedését, ha ahhoz új pályákat is kell építeni…

Bár nem csupán erről van szó. Az idézőjel használata azért jogos, mert a fentebb említett ázsiai szigetországban már a XIX. század végén megjelent. A hivatalos történet szerint azért, mert az 1870-es években behozott tenisznek megfelelő keménytalajú pályát az óceán közelsége, illetve a magas páratartalom miatt nehezen csak tudtak kialakítani, így inkább a labdát kezdték átszabni, hogy a puha talajon is megfelelő magasságra pattanjon fel.

A magasságról szólva, a hagyományos teniszben ez az érték jelenleg 2,54 méteres magasságból, betonlapra való leejtésnél, minimum 135 és maximum 147 centiméteres felpattanásnak kell, hogy megfeleljen. Szoft tenisz esetén ugyanez 150 centiméteres magasság esetén minimum 70, maximum 80 centiméteres felpattanást kell, hogy eredményezzen, tehát a puha gumilabdának alacsonyabbra kell emelkednie szőrös nagytestvéréhez képest. A fontos különbségeknél még meg kell említenünk a háló magasságát is, mely középen 91,4 centiméter magasan kell, hogy legyen egy leszorító heveder segítségével, míg oldalt, a hálótartó oszlopoknak olyan magasaknak kell lenniük, hogy a köztük kifeszített hálótartó fémhuzal 107 centiméteres magasságban legyen a talajtól. Egyéni játék során a hálót fel kell támasztani 91,4 centiméterre mindkét oldaltól az úgynevezett egyes lécekkel, vagy más néven single-lécekkel, melyek szintén 107 centiméter magasak. A szoft tenisz is ugyanezt a méretezést használja, csak ott nincs középső heveder, a háló egyformán 107 centiméter magas végig, így az egyes léc fogalma is ismeretlen és a háló magassága sem különbözik az egyéni és páros meccsek között.

Labda

A játék savát-borsát a gumilabda adja, és tulajdonképpen ez teszi különálló, felismerhető, jellegzetes sportággá a szoft teniszt. A hagyományos teniszjáték során akkor találjuk el optimálisan a labdát, ha mozgási energiánkat belevive az ütésekbe, magunk előtt tudjuk megpörgetni az 56,7 és 58,5 gramm közötti játékszert, mely ezután ívvel az Y tengelyre halad át a háló fölött. A szoft tenisz 30 - 31 grammos labdája azonban gumi alapanyagú, sima felületű és majdnem fele olyan könnyű, így, ütéstől függően, kap egyfajta gellert az X tengelyre is. Ez az oldalsó geller adódik hozzá a tenisz emelkedő, majd lecsapódó útjára, a két ív összeadódik, ebből pedig nagyon érdekes és hatásos ütések válnak kivitelezhetővé.

A szoft tenisz versenyek hivatalos labdagyártó cége a Kenko. Eredetileg 1936-ban alapították és baseball labdákat gyártott gumiból. Jelenleg a szoft tenisz felszerelések gyártása és forgalmazása képzi a Nagase Kenko Corporation fő profilját, de teniszben, talajtornában és gimnasztikában használatos sportfelszereléseket is készít.

A labdák nyomása, a rajtuk lévő szelepen át, egy nagyon egyszerű, hüvelykujjal nyomható gumipumpával szabályozható. Külön kell beszerezni, apró hozzávaló, de nélkülözhetetlen. A pumpa mellé gyakran alkalmaznak egy félkör alakú műanyag formát is, ami - a labdára helyezve - segít a megfelelő nyomás beállításához; a gyakorlott játékosok azonban minden segédeszköz nélkül is könnyedén be tudják állítani a megfelelő labdakeménységet. A biztonság kedvéért, ázsiai versenyeken gyakran centivel is utánamérnek annak, hogy valóban 70 és 80 centiméter között pattan –e fel a másfél méterről leejtett labda. Egy pumpa több doboznyi labda rendszeres karbantartásához elég és évekig is bírja a strapát.

A hivatalos színei a szoft tenisz labdának, akárcsak a teniszlabdának, a fehér és a sárga. Ennek megfelelően a Kenko cég is ebben a két színben gyártja a játékeszközt. Érdekesség, hogy míg a tenisz sportág a ’80-as évek végétől a fehér helyett a sárga labdákat preferálja, addig szoft teniszben épp egyfajta fordított tendencia figyelhető meg és a 2000-es évek eleje óta inkább a fehér labdák dominanciája a jellemző.

Ütő

A megváltoztatott tulajdonságú labda viszont könnyebb – úgy 220 és 260 gramm közötti, tehát a teniszütőhöz képest hozzávetőlegesen 100 grammal kevesebb súlyú -, kisebb fejformájú és rugalmasabb anyagú ütőt is igényelt. De nem ez az egyetlen különbség az ütővel kapcsolatban sem. A legzavaróbb tényező a kezdő szoft tenisz játékos számára az, hogy szemben, a megszokott 2 hosszú, 2 rövid, 4 egészen rövid oldalú nyolcszög alakú teniszütő nyéllel, egy egyenlő oldalú hatszög alakú „kerek” fogással kell megbirkóznia. Hosszú folyamat az, míg a teniszen felnőtt játékos hozzászokik ehhez és a ránézés kontrollja nélkül is tudja, érzi, hogy éppen merrefele fordítja az ütőt.

A szoft tenisz ütők gyárilag 15 kilogrammra vannak húzva, a játékosok pedig 18 – 25 kilogrammos feszességgel játszanak. A húr típusa általában tekercselt, vastagsága pedig 1.3 milliméteres. Csak a rend kedvéért: a normál teniszütők amúgy 27 – 32 kilogrammra vannak húzva, 1.25 mm, 1.28 mm, illetve 1.3 mm vastagságban készülnek és többnyire egyszálasak, de vannak, akik a hamarabb elhasználódó, de állítólag jobb találatokat eredményező tekercseltet használnak, tehát csak a feszességben nem érhető nyomon különbség a két sportág között. Mivel kisebb és könnyebb az ütőfej, az anyaga és szerkezete is sérülékenyebb, ezért különös óvatosságot igényel a szoft ütők húrozása.

Mozdulat

A játékeszközök változása szükségszerűen módosításokat követelt - a teniszhez, mint anyasportághoz képest - az ütések mozgássorán is. A sportág napjainkban leginkább a tenisz – fallabda – tollaslabda keverékére hasonlít. Bár itt is viszünk bele mozgási energiát a mozdulatokba, de a pörgetéssel már nagyon csínján kell bánni. A leszorító erő sokkal kevésbé hat a labdára, és a sima felülete miatt kevésbé is lehet a labdát pörgésre bírni. Pedig szükség van erre, hiszen a pörgetett játékeszköz minden sportágban pontosabb lövéseket eredményez, legyen szó szoft teniszről, teniszről, amerikai fociról, vagy akár baseballról…

Ha teniszlabdaként pörgetjük meg a szoft labdát, akkor valósággal elszáll a pályáról, hiszen a forgó mozgás miatt löki magát előre és előre a levegőben, míg a kis leszorító erő nagy ívet eredményez. A helyes találat úgy néz ki, hogy mély súlyponttal, lentről felfele irányuló mozgással, a tenisznek majdnem megfelelő, elöl történő találati ponttal, de, ennek egy kis lekésésével, és az ütő és a labda találkozásakor - nem merev csuklóval, és ezután való pörgetéssel, hanem - előre irányuló csapásmozdulattal, és ezután történő hosszú, kis pörgetéses kivezetéssel visszük végig a mozdulatsort. Nem olyan markáns a lentről felfele való mozdulatsor, mint a teniszben, hiszen az ívet a háló fölött nem csupán mozgási energiánk ütésbe való bevitelével, de a csuklómozdulattal is adjuk, éppen ezért több a - modern teniszben amúgy egyre nagyon szereppel bíró - csípőből történő ráfordulás, mint az elfordulásból labdának való hátsó lábbal utána lépés (bár természetesen ez utóbbi sem nélkülözendő teljesen).

A röpte méginkább más műfaj. Míg a teniszben tilos hátravinni az ütőt, inkább csak elöl, kissé befogott kalapácsfogásban tartva kell előre irányuló apró csuklómozgással áthelyezni a labdát, addig a szoft tenisz során a hálónál kissé hátra kell vinni, és nemhogy megtartani kell csak, de hosszan végig is kell kísérni a gumilabdát. Az ázsiai játékosok ennél jóval továbbmentek és „serpenyőfogásban” – a kalapácsfogáshoz képest 90°-ban beforgatva – az ütő fejét magasan, elöl, maguk előtt tartva lökik, illetve csapják át a labdát, ugyanazzal az ütőfogással és felülettel a tenyeres és a fonák röpte, sőt, a lecsapás során is. Normál teniszfogással, illetve hagyományos mozdulatokkal előbbi ütések a háló aljában, utóbbiak a pályán kívül több méterrel végeznék. Természetesen ennek a „japán” fogásnak is megvannak a maga hátrányai, hiszen nagyon nehézzé teszi a háló vonala alá érkező labdák visszajuttatását, és, ha ez még sikerül is így, a magasan, lassan visszaérkező, helyezetlen labda szinte biztos bukó helyzetbe hozza a röptézőt. Így ez a fogás inkább a direkt testre helyezett erős labdákkal szemben hatásos; gyakorolják is edzésen a 2 – 3 méterről erősen testre ütött labdákat és meglepő hatékonysággal válaszolnak nyerő ütéssel (míg a teniszben ez szinte biztos rontott pont és a cél maximum a találat elkerülése lehet) is akár az ilyenekre.

Az optimális megoldás ez esetben talán valahol a kétféle fogásmód és a két felfogás között van. A játék ismeretében nem feltétlenül szükséges a tenisztől idegen fogásmód alkalmazása a nem ázsiai szoft teniszezők számára.

A szerva technikája nem különbözik gyökeresen, a feldobott labdát a lehető legmagasabb ponton, a szerválónak maga előtt kell eltalálnia. A klasszikus szoft tenisz első szerva inkább stabil, semmint erős, illetve inkább jól helyezett, mint pörgő. A második szerva pedig – a meccsek rövidsége miatt (de erről majd még később) – még ennél is lazább, biztonsági jellegű megoldás inkább, mint nyerő ütésre való törekvés. Az alsó szerva nemhogy létező kategória, de előszeretettel és gyakran használt fegyver is. Nem csupán az amatőr játék során, kuriózum jelleggel, hanem a legprofibb szinten is.

A szoft tenisz alsó szervája során az ütőt a pingpongból ismert tollszárfogáshoz hasonlóan lefele fordítva, illetve a nyele fölött, középen a nyakánál kell megfogni. A labdát is ennek megfelelően kell csak épphogy feldobni és nagy terpesszel, térből lemenve kell úgy belenyesni, hogy ne az ütés erejétől, hanem inkább a visszafele pörgésből keletkező felhajtó erő vigye át a játékszert a háló felett minél alacsonyabban. Az alsó szerva helyes technikája gyakorlott teniszezők számára is nehezen elsajátítható, de nem lehetetlen, így Európában is gyakran találkozni vele, ha nem is, mint fő szerválási móddal, de, mint meccsenként párszor használt zavaró jellegű ütéssel. Ázsiában, a fair play jegyében, általában előre bemutatják az ellenfélnek, ha a következő szerva alulról indul majd, mivel egészen a T vonalról kell fogadni, szemben az első szervával, ahol inkább az alapvonal környékén célszerű helyezkedni; ezt próbájuk átvenni Európában is, de még mindig sok játékos akad, aki a meglepetés erejét kihasználva hirtelen vált erre. Az erősen pörgő gumilabda, miután 8-as alakban megnyúlik a levegőben, széles ívben kanyarodik kifele, vagy befele, a talajra érkezve pedig nagyon leülve pattan oldalra. Élvezet nézni és kín visszaadni a jól kivitelezett alsó szervát; előre irányuló mozgással, felkaparó mozdulattal lehet csak mindezt megtenni, - kicsit a 11-est fogadó futballkapushoz hasonlóan - bízva benne, hogy jól ritmusban és irányban indul el a fogadó, és akkor még nem szóltunk arról, hogy helyezni sem ártana a return-t. A nem megfelelően indított alsó szervát viszont gyerekjáték visszaadni, és így a szerváló egyből vesztő helyzetbe hozza magát, páros esetén pedig meglehetősen kínos helyzetbe a hálónál álló partnerét…

Szabályok

Szemben a tenisz hagyományaival - pontosabban a meccsenként 2, illetve 3 nyerhető szettel - egy egyéni mérkőzés csupán 4 nyert játékig tart; szakkifejezéssel élve ’7 játékból, aki a legtöbbet nyeri’ („Best of seven”). A páros meccsek versenykiírástól függően tarthatnak 5 nyert játékig is; ’9 játékból, aki a legtöbbet nyeri’ („Best of nine”). Győzni, akárcsak teniszben, 2 pont különbséggel lehet. A rövidítés is ugyanúgy 7 pontig tart, persze 3-3-nál. Párosban, ha öt nyert játékig játsszák, akkor természetesen 4-4-nél. A számolás egyszerű, hiányzik a teniszben megszokott, ám sokak által nem értett, vagy nehezen megtanulható számolás; one-two-three-four-deuce-advantage, illetve nemzeti verseny esetében értelemszerűen anyanyelven.

Egy meccs akár 5 perc alatt is könnyen véget érhet, ennek ellenére – játékosoktól függően - nem ritkák a 40-50 perces derbik. A hivatalos szabályok ugyan nem teszik lehetővé a játékok közti szünet tartását, csupán a döntő rövidítés előtt engedélyez összesen egy perc pihenőt, a(z európai) versenyek során azért ezt meglehetősen felpuhítva értelmezik.

Még így is megőrzi a játék a felfokozott, felpörgetett mivoltát, azt, hogy végig a koncentrációs teljesítmény csúcsát kell nyújtani, hogy egy kettőshiba, vagy ki nem kényszerített hiba könnyen a játék végét jelentheti, hogy – szemben a tenisszel, mely, egy német kutatás szerint, a legigazságosabb sportág - nincs könnyű, vagy előre lejátszott meccs, hogy kis túlzással bárki megverhet bárkit, és akárki ki tud kapni akárkitől. Itt nincs olyan, hogy az első szett (azaz 6 elbukott játék) után „majd bemelegszem”, vagy „még visszajövök a másodikban, és a harmadik szettben fordítok”, hiszen akár 12 lejátszott pont után már lehet is húzni a pályát. Ha nincs a topon a játékos, könnyen búcsúzhat esélyes mivolta ellenére is… És nem csupán napi egy meccsre kell felszívnia magát a szoft teniszezőnek. Jellemző, hogy egy nap alatt, nem hogy egy, de akár több versenyszámot (egyéni, páros, vegyespáros és esetenként csapatverseny) is lejátszanak végig.

Markáns különbség továbbá, hogy a páros szervagém során kettőt adogat az egyik, kettőt a másik játékos, tehát szervagémen belül is váltják egymást a párok, nem csak szervagémenként. A nagyobb versenyeken valami vizuális jelzéssel (általában egy feltűzendő szalaggal) is meg kell, hogy különböztesse magát a kezdő szervajátékos, hogy jobban követhető legyen az, hogy valóban mindig elvégzik ezt a szükséges cserét.

Külön érdekesség, hogy a páros-, illetve a vegyes páros sokkal nagyobb népszerűségnek örvendenek a sportágon belül, mint az egyéni mérkőzések.

A klasszikus szoft tenisz helyezkedés annyiban különbözik páros játék során, hogy nem az oldalakért felelősek a tenyeres, illetve fonák oldalon álló páros partnerek, hanem egyikőjük a középvonaltól egy lépésre valamely oldal felé a röptékért felel, míg a hátul álló társa az alapütésekért. Itt kell megjegyezni azt is, hogy a puha gumilabdával nagyon könnyen és jól kivitelezhető minden típusú átemelés, és pont emiatt gyakori ütés is. Ez a taktika is felpuhulóban van az egyre több teniszező részvétele miatt, de ezen technikák alkalmazása azért mindig ellenfélfüggő is.

XI. Magyar Szoft Tenisz Bajnokság

2014. november 8-án, szombaton, 11. alkalommal jöttek össze a hazai teniszezők, hogy megcsillogtassák szoft tenisz tudásukat, ezúttal a budapesti Golden Ace Tennis Club pályáin.

Női egyéni győztes

Göböl Edina

Férfi egyéni győztes

Sefcsik Márton

Abszolút páros győztes

Göböl Edina - Miklósi Melitta

Vegyespáros győztes

Miklósi Melitta - Szabó Sándor

Szponzorok Soproni, ChocoLand csokoládébolt, Sefcsik-kerámia, Golden Ace Sport and Tennis ClubKlikk ide verseny képeinek Facebook galériájához...

Elérhetőségek

További információért a sportágról, illetve a hazai és nemzetközi eseményekről érdemes a magyar csapat Facebook oldalát követni:

Szoft tenisz © 2014